Én bizony Mózeshitű magyar ember vagyok… öööööö… Mi is vagyok?
Ezt a “politikailag korrekt” (ma így hívnánk) elvezést a “zsidó” szó kiváltására találták ki a “politikai nyelvújítók” az 1920-as években, elválasztván a fokozatosan elmagyarosodó zsidókat a magyaroktól…

Mózes volt a jelző… és ne feledjük, mindkét lányomat (Mirjám és Liza) Mózeskosárban hoztam ki a kórházból, és hétről hétre olvasom Mózes könyveit…

De ki is volt Mózes?
12 rövid tény kezdők számára…

1)
Mózes (héberűl Mose) név jelentése (a Tóra szerint): “a vízből kihúzott”
2)
Mózes Egyiptomban született.
3)
Mózes szülei: Ámrám és Johebed, és a 3 testvér közül ő a legfiatalabb.
Mózes bátyját Áron-nak, nővérét Mirjám-nak hívták.
4)
Az újszülött Mózest 3 hónapig rejtegette nővére Mirjám egy kosárkában a Nílusban (innen jön a mózeskosár kifejezés), amíg meg nem találta a fáraó lánya, aki ezután – Mirjám tanácsára – felfogadta szoptatósdajkának a csecsemő saját édesanyját, Johebedet.
A fáraó lánya persze nem tudott a rokoni kapcsolatról.
4)
Mózest az egyiptomi fáraó nevelte fel és taníttatta.
5)
Mózes felesége Cipóra, egy zsidó hitre áttért midjanita papnak, Jitró-nak volt a lánya. Két fiuk született: Gersom és Eliezer.
6)
Mózes pontosan 120 évet élt.
Születésnapja és halálának a napja: ádár hónap 7.
Az első negyven évet Egyiptomban.
A második negyven évet Midjánban Jitrónál.
Majd amikor visszatérve Egyiptomba, meghirdette a 10 csapást. Ezután a sivatagban vándorolva a Szentföld felé élte le a harmadik negyven évét.
7)
Mózes próféta volt, azaz Isten szavát adta át az embereknek.
8)
Mózes sohasem lépett be az Ígéret Földjére.
9)
Mózes sohasem tagadta meg a saját származását.
10)
Mózes dadogott.
11)
Mózesnek nem ismerjük a sírhelyét, csak annyit tudunk róla, hogy Midjánban van, a Nébó hegyén.
+1)
A Talmud szerint Mózest maga Isten temette el.

Olvasd hasonló szeretettel a sorozat többi részeit is!
(a héber nyelvről, Mózesről, a zsidó vallásról, stb)

Megvallom őszintén, kicsit féltem, amikor belekezdtem a “10 tény” sorozatba, vajon nem lesz-e túlságosan bulvár, vagy akár felszínes. Ám a visszajelzések, a hozzászólások, a “like”-ok, a nézettségek minden várakozást felülmúltak.

Sőt voltak barátaim, akik adtak ötleteket is, vagy akár segítettek az anyaggyűjtésben.
Ezt az postot Gémesi Robi barátom ihlette meg és adott rengeteg segítséget.
Köszönet neki.

Tudom, provokatív lesz ez a kis cikk, ám a források mindenhol megtalálhatóak.
Olvassuk szeretettel és alázattal!

1)
Zsidók a Kárpát-medencében (Pannónia provinciában) először a Római Birodalom idején, az i.sz. II. század végén jelentek meg. Egyértelmű tárgyi bizonyítékként szolgál a zsidók korai jelenlétének többek közt egy Cosmius nevezetű zsidó tisztségviselő fogadalmi táblája, amelyet Septimus Severus császárnak intézett. A kőtáblán olvasható utolsó szavak: „synag(ogus) Iud(a)eor(um)”.

2)
A honfoglalást megelőző évszázadokból csak kevés és leginkább közvetett bizonyítékunk van a zsidóság helyi jelenlétéről. Az Árpád-házi királyok idejétől kezdve, az írásos rendeletek megjelenése óta viszont maguk a királyok rendeletei adnak bizonyítékot a zsidóság ezeréves jelenlétére a Kárpát-medencében, Magyarország területén.
I. (Szent) László (1077-1095) Dekrétomainak Első Könyvének 10. fejezetének címe (tiltó rendelkezés): „A zsidókról, ha keresztyén asszonyt vesznek társul magokhoz”, továbbá a 26. fejezet arról szól, „ha zsidó, (keresztény) ünnepnapon dolgozik”.

3)
Magyarország legrégibb máig látható zsinagógája a középkori Ó-zsinagóga Sopronban található az Új utcában. Nevével ellentétben ez Sopron egyik legrégebbi utcája. Eredetileg Zsidó utcának nevezték, hiszen 1300 körül zsidó családok telepedtek itt le. Ők építették az első lakóházakat az utcában és a XIV. század elején létrehozták a Közép-Európában egyedülálló Ó-zsinagógát.
1440-ben Luxemburgi Erzsébet özvegy királyné létrehozta az első soproni gettót. Egyúttal a Zsidó utcát Új utcává keresztelték át, amely máig ezt a nevet viseli.
A Ó-zsinagóga jelenleg két késő középkori épület udvaránálló maradványait 1967-ben tárták fel, és amit lehetett, helyre is állítottak belőlük.

4)
A polgári jogokkal nem rendelkező zsidóság kivette részét az 1848-49-es szabadságharcból. A zsidóság részvétele a magyar nemzet szabadságharcában egyben az emancipációs küzdelmük része is volt.
Az 1849-es szegedi országgyűlés – néhány nappal a világosi fegyverletétel előtt – kimondta az eddig jogfosztott zsidóság egyenjogúsítását.
A törvényt azonban nem lehetett végrehajtani a szabadságharc bukása miatt. A zsidó emancipáció csak 1867-ben valósult meg. Görgey Artúr visszaemlékezése szerint a zsidó honvédek ”fegyelmezettségben, személyes bátorság és kitartásban, tehát minden katonai erényben, derekasan versenyeztek többi bajtársaikkal”.
Érdekes adalék, hogy a szabadságharc mintegy 600 katonaorvosának közel kétharmada zsidó születésű volt. A magyar szabadságharcban a zsidók számarányukat meghaladó módon vettek részt a csatákban.

5)
Magyarországon a zsidók 1867-ig nem élveztek a többségi lakosságéhoz hasonló egyenjogúságot. Az 1867. év XVII. törvénycikk a fennálló jogi különbségeket két rövid paragrafussal szüntette meg:
„1. § Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak.
2.§ Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet, ezennel megszüntettetik.”

6)
Az izraelita vallást az 1895. évi XLII. törvénycikk nyilvánította elfogadott (bevett) vallásnak. A törvénycikk kimondja, hogy „rabbi és hitközségi elöljáró az izraelita felekezetnek csak oly tagja lehet, aki magyar állampolgár, és a ki képesítését Magyarországon nyerte.”
A zsidóság nem kisebbség Magyarországon, hanem izraelita vallású magyarok közössége.
(Gyakori volt még a Mózes-hitű magyarok elnevezés is.)
(A képen Hevesi Simon (1868-1943) vezető főrabbi látható.)

7)
A budapesti Dohány utcai zsinagóga, melynek építése 1854-1859 között tartott ma a világ második legnagyobb és Európában a legmonumentálisabb zsinagóga. Az épület területe 1200 négyzetméter és mintegy 2960 ülőhely található benne. A zsinagóga falai között a magyar történelem örömteli és szomorú eseményei is visszhangra találtak. A nemzeti évfordulókat, elsősorban március 15-ét rendszeresen megünnepelték.
A zsinagógában a rendszeres istentiszteleteken kívül, több kiemelkedő eseményre is sor került. 1860. december 20-án „zsidó–magyar testvéresülés” ünnepséget tartottak, melyen államférfiak, tudósok, írók, művészek jelentek meg, s ekkor első ízben felhangzott zsidó templomban a Szózat.
1861. április 8-án Széchenyi Istvánért, 1894-ben Kossuth Lajosért tartottak ünnepi megemlékezést.
Később a II. világháború idején, 1944-ben itt állították fel a pesti gettót, a mögötte levő háztömbökben és magában a zsinagógában is közel hetvenezer embert zsúfoltak össze.

8)
Bár a zsidóság létszámaránya Magyarországon sosem haladta meg a 6,2%-ot, Budapest lakosságának 23%-a izraelita volt a múlt század elején. A kiegyezést követően a zsidóság számára a társadalmi felemelkedés eddig nem tapasztalt lehetőségei nyíltak meg. Az 1867 előtt a társadalmi életből jóformán kiszorított zsidóság a polgárosodás motorja lett. A magyar zsidóság 1867-1910 élte aranykorát, és ez a statisztikákból is meglátszik.
1910-es és 1920-as felmérés szerint a társadalom alig 6%-át kitevő zsidóság az alábbiak szerint vállalt szerepet az egyes szakmákban:

Asztalos (2,44%)
Borbély (3,7%)
Cipész (8,91%)
Kocsmáros (41,75%)
Könyvnyomdász (58,11%)
Mészáros (24,07%)
Orvos (46,3%)
Pék (24,42%)
Ügyvéd (50,6%)
Szabó (23,85%)

1920-ban a numerus clausus bevezetése elhozta az izraeliták újbóli diszkriminációját, jelentősen visszaszorítva őket az értelmiségi pályákon.

9)
Az I. világháborút lezáró, 1920. június 4-i trianoni béke – a zsidóság számára is érvágásként hatott.
A szerződés értelmében az ország területének 67%-át csatolták a szomszédos államokhoz. Az Magyarország területén maradt zsidóság létszáma jelentősen lecsökkent: 1910-ben 910.000 fő volt, a trianoni Magyarország területén 473.000 izraelita maradt.
A trianoni döntés tehát teljesen új helyzetet teremtett a magyarországi zsidóság számára, mert alapvetően megváltozott lélekszáma, területi megoszlása, társadalmi összetétele, helyzete, továbbá demográfiai folyamatai. Családtagok és rokonok kerültek a határok különböző oldalára.
Az 1920 utáni Magyarország etnikailag homogénebbé vált, mint azelőtt volt, és így vezető osztálya számára már nem volt érdek a zsidók asszimilációja, sőt éppen ellenkezőleg: egyre nagyobb teret nyertek a nacionalista és antiszemita ideológiák, amelyek idővel a törvénykezésben is megjelentek rendeletek és a zsidótörvények formájában.

10)
II. világháborúban az első számottevő veszteségét a Magyarországon élő zsidóság 1941-ben szenvedte el. A Belügyminisztérium 192/1941. sz., július 12-én kiadott rendelete alapján 18.000 Galíciából Magyarországra menekült zsidót deportáltak, és adtak német kézre, többségüket a németek kivégezték. A vidéki zsidóság nagytömegű deportálására végül 1944-ben a német megszállást követően került sor.
Május 15. és július 9. között 147 vonattal, német adatok szerint összesen 437.402 zsidót deportáltak. Magyarországról Budapest és a munkaszolgálatos alakulatok kivételével teljesen eltűntek a zsidók.
A magyarországi holokauszt zsidó áldozatainak számát nem lehet pontosan megállapítani, történészek (Karsai László és Stark Tamás) konszenzusos megállapítása szerint a hazai zsidóság vesztesége 500.000 fő lehetett. Ez azt jelenti, hogy a magyar zsidóság hozzávetőlegesen 60%-a veszett oda vészkorszakban.

11)
A magyarországi zsidóság létszáma 1949-ben hivatalos adatok szerint 133.861 fő volt. 1949 és 2001 között ilyen, a vallási hovatartozásra is rákérdező felmérés nem történt.
A 2001-es népszámlálás alkalmával 12.871-en, 2011-ben pedig 10.965-en vallották magukat izraelita vallásúaknak.
Ezek a számok nem tekinthetők elfogadhatónak, mert a válaszadás nem volt kötelező, és sokan –vélhetően- nem merték bevallani származásukat.
Egy 2011-ben lezárult kutatás szerint a mai Magyarország területén 80 ezer és 150 ezer fő között lehet azok száma, akiknek legalább egyik szülője zsidó. Habár az országban több felé találkozhatunk kisebb működő zsidó közösségekkel (pl. Miskolc, Pécs, Szeged, stb.), jelentős zsidó lakosság a magyar vidéken a háború eredményeként nem létezik. A magyar zsidóság túlnyomó többsége Budapesten és a vonzáskörzetében él. Budapesten viszont 20-nál is több azoknak a zsinagógáknak a száma, amelyben rendszeresen, legalább hetente egyszer imádkoznak.

+1)
A magyar zsidóság számtalan világhírű művészt, tudóst, sportolót, feltalálót adott a világnak. Néhány példa a teljesség igénye nélkül:

Arthur Koestler
Bárány Róbert (Nobel-díj)
Elie Wiesel (Nobel-díj)
Erdős Pál
Fuchs Jenő (négyszeres olimpiai bajnok)
Gábor Dénes (Nobel-díj)
George Cukor
Hajós Alfréd (háromszoros olimpiai bajnok, Magyarország legelső olimpiai bajnoka)
Herskó Ferenc (Nobel-díj)
Kertész Imre (Nobel-díj)
Milton Friedman (Nobel-díj)
Moholy-Nagy László
Neumann János
Oláh György (Nobel-díj)
Petschauer Attila (kétszeres olimpiai bajnok)
Polányi János (Nobel-díj)
Robert Capa
Rózsavölgyi Márk
Szilárd Leó
Teller Ede
Tony Curtis
Wigner Jenő (Nobel-díj)

a sor hosszasan folytatható….
(a blogomban egy sorozat (Életmesék) található azokról a sorsokról, amiket sokan nem ismernek)

2014. január 15.
Szerda este telihold van. Fény a sötétben.
És svát hónap.

Ez a nap, Izrael fáinak és gyümölcseinek az új éve!
Ekkor kezd Izraelben virágzani a mandulafa.

Vajon a vallások engedélyezik a halálbüntetést? Elképzelhető, hogy bizonyos esetekben kivégezhető valaki? Megváltoztak a régen hozott vallási törvények a halálbüntetéssel kapcsolatban, vagy van ahol a mai napig ugyanazok a szabályok élnek? Van olyan bűn, amiért halállal kell fizetni, vagy mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy jó útra térhessen?

Ezen a héten az Indiában egy nemi erőszaknak indult, végül egy diáklány halálával végződött bűncselekmény elkövetőinek halálra ítélésével kapcsolatban merült fel a világvallások képviselői felé intézett kérdésünk.

A konkrét kérdésünk így hangzott:
“Van olyan eset az ön vallása szerint, amikor indokolt lehet a halálbüntetés?”
A lelkészek válasza itt található

Az én válaszom itt olvasható:
Radnóti Zoltán

Hogy a témát megfelelő módon tudjuk tárgyalni, tudnunk kell, hogy a zsidóság alapvető törvénykönyvének a Tórának két szintje van: az Írott Tan (Mózes 5 könyve) és a Szóbeli Tan (pl. Talmud).

Tény, hogy a Tórában a halálbüntetés kiszabásának lehetősége több helyen és több módon is előfordul – ám csak a Talmud részletezi ennek milyenségét és hogyanságát. Olyannyira, hogy a szóbeli hagyomány megértése nélkül lehetetlen megérteni magukat a tórai törvényeket is.

A bűn és a büntetés definíciója Mózestől indulva a középkori kodifikátorokig lényeges változásokon ment keresztül.
A Tórában szereplő halálos vétkek nagy részének ma már nincs is relevanciája. Ilyen például a halott idézés és jóslás; vérfertőzés és fajtalankodás; házasságtörés; szülők bántalmazása; Istenkáromlás; bálványimádás; gyermekáldozás; hamis prófétálás; prostitúció; szombati munka stb.

A kommentárirodalom egyik érdekes újítása, hogy a rabbik adtak egy másodlagos értelmet is a „halálos ítéletnek”, illetve a „kiirtás” büntetésnek: Istenre bízzák a büntetést és a végrehajtását. Azaz ezeket kivonták a világi bíróság köréből, mondván, hogy az pl. Örökkévaló küld majd a vétkesre valamilyen betegséget.

Ez a rabbinikus interpretáció közvetve már arra utal, hogy a bölcsek halálbüntetés tényleges megszüntetésére törekedtek, ám a Tórát nem írhatták felül, de párhuzamosan a Talmud bölcsei különböző jogi szabályzásokkal (pl. tanúk kikérdezésének bonyolultsága) szinte lehetetlenné tették, hogy bárkit is halálra lehessen ítélni. A rabbik fokozatosan hátrálnak ki a halálos ítéletek és annak felelőssége alól, hogy ne adj’ Isten, egy ártatlant ítéljenek el. Maga a Talmud is mondja, hogy ha egy bíróság (amely egyébként 23 tagú volt), hét esztendő alatt hozott egy halálos ítéletet, akkor véreskezű bíróságnak nevezték őket.

Láthatjuk, hogy a vallásjog – a Tórai alapokról kiindulva – odáig jutott, hogy határozottan a halálbüntetés ellen lép fel, hiszen a tórai büntetések célja nem más, mint elijeszteni a vétkeseket a bűnismétléstől, és ez által megakadályozni a további vétkek elkövetését.

Végül megjegyezném, hogy a modernkori Izrael állam jogrendszerében továbbra is megtalálható a halálbüntetés lehetősége, de mindeddig csak egyszer, – 1962-ben – Adolf Eichmann esetében alkalmazták.

A rabbi többi válasza itt olvasható.

A válaszom itt olvasható:
Radnóti Zoltán:

A múlt:
1. Már a Tóra előírja, hogy a nők is örökölhessenek törzseiken belül és ahhoz menjenek férjhez, akihez akarnak, illetve Mózes könyveinek szociális törvényei különleges védelmet az özvegynek.

2. A bibliai korban hét prófétanő működött: Sára, Ábrahám felesége, Mózes nővére: Mirjám, Debora, aki bíra is volt, Hanna, aki Sámuel próféta édesanyja volt, Abigail, Dávid király egyik felesége, Hulda, aki Jeremiás korában élt, és Eszter királyné.

3. A Talmud egységesíti a zsidó esküvő jogintézményét, leírva, hogy egy nőt nem lehet akarata ellenére feleségül venni, illetve a férj, – egy házassági szerződésben – biztosítatja felesége számára az őt megillető jogokat.

4. A középkor európai zsidó törvényhozói előírták, hogy csak a feleség beleegyezésével lehet tőle elválni.

A jelen:
A kérdés igen kényes, hiszen a zsidó vallás olyan szegmensét érinti, ami az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb vitáját generálta.

Tény, hogy az ortodox és neológ zsidóságban más jogai és más kötelességei van a férfiaknak és a nőknek. Ennek eredete a Talmud döntvénye alapján van, miszerint a nők fel vannak mentve az „időhöz kötött tevőleges parancsolatok” alól, mondván, hogy a hölgyek feladata a család, a gyerekek, az otthon és minden, ami ehhez kötődik – családi állapottól függetlenül. Így pl. a nők nem kötelesek naponta háromszor imádkozni, imaszíjat, imasálat rakni, szukoti sátorban lakni, a Tóra elé járulni stb., mert a bölcsek szerint az ilyen parancsolatok megcselekvése az otthoni munkát tenné lehetetlenné. Ám a nők nincsenek felmentve a nem-tevőleges illetve a tiltó parancsolatok alól.

Innen indul a 20. század nagy vitája, hogy ez a „felmentés” vajon tilalom is egyben, azaz, hogy a talmudi rendelkezés engedmény, vagy kirekesztés.

A zsidó vallási reformmozgalmak, amelyek teljesen egalitáriánius közösségek, ebben különböznek leglátványosabban az ortodox világtól. Így a 20. században, a reform és progresszív közösségekben természetesen női rabbik is működnek.

A vita nem enyhül azóta sem, ebből kifolyólag a közösségeket vezető rabbiknak nagyon nagy szerepe van abban, hogy ezt a 21. századra kicsit furcsa helyzetet – legalább a közösségükön belül – megfelelő módon kezeljék.

A rabbi többi válasza itt olvasható.
A többi lelkész válasza a fentebbi kérdésre itt olvasható.

A zsidóság – európai történelme során – bátran kijelenthető, hogy szinte minden országban megfordult. A legszorosabb együttélés egyik jellemzője, hogy bizonyos szavak, kifejezések átmennek egyik nyelvből a másikba.
Erről a kölcsönhatásról már korábban írtam a héber nyelvről szóló cikkem 9. pontjában.

Most szeretnék leírni három érdekes (furcsa) kifejezést, ami ezt az együttélést mutatja…

1)
“Dajdajozni”
A pészáhi széder este egyik legszebb és legnépszerűbb dala a “Dájénu”, ami körülbelül annyit tesz: “már ez is elég lenne nekünk…”
Ezt a dalt együtt éneklik a gyermekek és az öregek.
Ennek a dalnak a refrénje: “dájénu”, amit többször egymás után ismételve éneklik…
Kb. így: “dáj-dáj-énú, dáj-dáj-énú, dáj-dáj-énú, dájénú, dájénú”
Mivel maga a széder vacsora már szigorúan napnyugta után zajlik, ezért ezt a dalt késő este/kora éjszaka énekelte a család együtt.
Az éjjeli csöndben a szöveg természetesen kihallatszott a vidéki zsidó házakból.
Azaz a zsidók “dájdáj”-oztak.
A dal:

2)
“Kéz és lábtörést!”
Ez a értelmetlen bájos magyar jókívánság német nyelvterületről származik. És az ottani furcsa érdekes jókívánságának szinte szó szerinti átírása.
Hals- und Beinbruch!, ami szó szerint: nyak- és lábtörést jelent…
Maga a német wikipédiás cikk is megjegyzi, hogy ez a furcsaság egy ősi héber, majd a jiddisbe átment szerencsekívánásnak a félrehallásából származik.
Miről is van szó?
A ma is haszbnálatos héber hácláchá uveráchá (“sikert és áldást!”) kifejezés régies európai askenáz kiejtéséből = háclóhe u/und bróhe elszármazott, majd jiddisbe átment két szóról van szó…
Azaz innen már csak egy lépés a Hals- und Beinbruch!
Hogy hogyan lett a “nyaktörésből” “kéztörés”??? Ez legyen már egy etimológus problémája!

3)
A húsvéti nyuszi figurája
Ez a legkétségesebb etimológia, de remélem lesz, aki megcáfolja…
Szegény expilicte tréfli nyuszi hogyan kerül a szigorúan vallásos pészáh / húsvét szimbólumai közé?
A már fentebb is említett széder estének a rendje eléggé bonyolult, ahol hibázni nem illik. Olyannyira, hogy maga a “széder” szó is “rend”-et jelent.

Minden ünnepet egy ünnepszentelő szertartás, héberül, “kiddus” vezet be. Ennek a “kiddus” imának is több része van. A legnehezebb szituáció az, amikor a széder este szombat estére esik, mert akkor még bele kell építeni a “kiddus”-ba a szombatbúcsúztató imát, hávdálát is. Ebben az esetben a kiddus 5 részből áll:
– Áldás a borra – “jájin”
– Ünnepszentelés – “kiddus”
– Áldás a hávdálá gyertyára – “nér”
– Maga a hávdálá szertartás – “hávdálá”
– Áldás, hogy megéltük ezt a napot – “zmán” (sehehejánú áldás)

Ezt a sorrendet elég nehéz megtanulni, pláne, hogy elég ritkán fordul elő. Ám a nép kitalált egy akrosztichont.
Ha az öt rész kezdőbetűjét – a mássalhangzókat – összeolvasod, akkor ezt kapod: “JáKNeHáZ”

A hagyomány ezt a típusú – igen bonyolult – kiddust, a könnyű megjegyezhetőség kedvéért “jákneház kiddus”-nak nevezi.
A német nyelvterületen élő nem mindig nagyon művelt zsidó emberek nem értették mit is mond a rabbi, amikor az mondogatta: “jákneház”… Ám azt pontosan értették, hogy “Jage den Hasen!” – azaz “vadászd a nyulat!”… vagy a jiddis “jakn hoz” – “nyulat vadászni”.
És a széder esti imakönyvet (hágádá) rajzoló művészek, vagy nem túl nagy vallási műveltséggel bíró emberek, már a középkortól egyszerűen belerajzolták a menekülő nyuszikat hágádák-ba, és a nyuszika bekerült a pészáhi hagyományba.

Szeretném ideidézni Bíró-Nink Bea magánlevélben nekem írt kiegészítését:
“Bár kétségtelen, hogy a széles néprétegeknek egyszerűbb volt a jiddisre hajazó szójátékot megjegyezni, de ez nem feltétlenül a butaságukból vagy műveletlenségükből ered, sőt sokkal inkább a játékos jiddis nyelvi tudatra vezethető vissza, ami fantasztikusan ugrál a több nyelvi komponens között, hol ezt, hol azt aktiválva, amit a beszélők pontosan tudtak követni. Sőt, még azzal is tisztában voltak, hogy ezzel a nyelvi játékkal nem sérül a kódexek vagy szent könyvek szakrális jellege.” –
Bea, köszönöm!
(És itt egy részletesebb tanulmány erről a nyuszis kérdésről.)
Néhány példa a hágádában található nyúlábrázolásról:

Kevesen ismerik, ám létezik egy csodálatos honlap, a tenyleg.com.
A lapnak van egy rovata: “Cáfolós“, ami sorra veszi hamis történelmi mítoszainkat.
A honlap nem a történelmi „Igazságot” hirdeti, hisz ilyen nincs, amiket cáfolnak: az érzelmi alapon kreált történelmi hóbortok.

A “Tényleg!” honlapot a “Történelemtanárok Egylete” szerkeszti és tartja fent.
Az a megtiszteltetés ért, hogy engem kértek fel, hogy írjak cáfolatot néhány közszájon forgó antiszemita vádra…
Megtettem…
8 fejezetben foglaltam össze néhány gondolatot, amit már sokan és sokféle fórumon megtettek.
Remélem, hogy az összeállítás idővel bővülni fog.
A cikk elolvasásához kattintsanak a címre!

1) A Talmud a zsidó világösszeesküvés titkos alapkönyve

2) A Talmud az, amit az interneten magyarul is lehet olvasni

3) A zsidók keresztény gyerekek vérét sütik a húsvéti maceszbe

4) Vérvád csak a zsidókhoz kapcsolódik

5) Engedélyezett a nemi közösülés egy három évnél fiatalabb kislánnyal

6) A zsidók az egész évben tett ígéreteiket semmissé tehetik

7) A zsidók becsaphatják a keresztényeket

8) A Talmud azt tanítja, hogy a nem zsidókat meg lehet ölni

Kétszeres köszönet Lőrincz László történelemtanárnak!
Egyrészt a “tenyleg!” honlap szerkesztésért, másrészt a sok-sok segítségért, amivel a cikkemsorozatomhoz hozzájárult!

A zsidó vallásban, a Szóbeli Tan alapkönyve, a Misna, amelyet post 200-ban zártak le.
A misna “Joma” traktátusa, Jom Kipur napjáról és a szertartásairól szól
Így írja a 2. fejezet, 1 misnája:

בראשונה, כל מי שרוצה לתרם את המזבח, תורם
ובזמן שהן מרבין, רצין ועולין בכבש, וכל הקודם את חברו בארבע אמות זכה
ואם היו שניהם שוין, הממנה אומר להם הצביעו
ומה הן מוציאין, אחת או שתים, ואין מוציאין אגדל במקדש

Fordítás (@razo):
– Eleinte (vasárnap hajnalban), az vitte le a hamut az oltárról, aki akarta.
– Amikor egyre már több kohanita (pap) szolgált, akkor mindannyian felfutottak az oltár rámpáján, és aki a leggyorsabb volt és 4 “ámá”-val (azaz kb. 2 méterrel) megelőzte a társát, ő végezhette el ezt a szertartást.
– Ha ketten egyszerre értek fel, akkor a vezető azt mondta a kohénoknak: “mindenki emelje fel az ujját!” (…és egy általam most kitalált számmal kiszámolom, ki is az, aki leviheti a hamut az oltárról!” – A vallásjog szerint embereket nem lehet megszámolni, azért az ujjakat számolta a vezető…)
– Melyik ujjat emeljék fel? Akár egyet, akár kettőt (ha nehezére esik mozgatnia a mutatóujját önmagában, akkor hozzáemelheti a középsőt), de a Jeruzsálemi Szentélyben tilos felemelni a hüvelykujjat!

A Talmud elmeséli az okát, hogy miért is volt tilos a Szentélyben a hüvelykujjat felemelni:
Nem másért, mint a túlbuzgóságukban esetlegesen csaló kohénok miatt hozták a rabbik ezt a rendeletet!
Két lehetséges okot mondanak a kommentátorok:

1)
Amikor közeledett a “kiszámolás” vége, a kohénok gyorsan fejben kiszámolták, kire is fog jutni az utolsó szám, és attól féltek, hogy az utolsó előtti ember hirtelen egyszerre felemeli a hüvelykujját és a kisujját.
Mivel ez a két ujj távolinak tűnik, ezért volt rá esély, hogy a sietve számoló vezető esetlegesen eltévessze, és ezzel ez a kohén “nyerné” meg a kiszámolót, és ő végezhette el a szertartást az oltáron.

2)
Egy másik vélemény szerint a vezető az ujjakat számolta meg, azaz ha valaki egy ujjat emelt, akkor nála egyet számolt, ha valaki kettőt, akkor kettőt, sőt akár három ujjat is lehetett emelni, de a hüvelykujjat nem!
Ha ezt a számolási technikát alkalmazta a vezető, akkor a tiltásnak az volt oka, hogy a hüvelykujjat nagyon könnyen lehet kinyitni és bezárni.

És innen már ugyanaz a történet, mint az előbb, azaz, amikor közeledett a kiszámolás vége és a kohénok gyorsan fejben kiszámolták, kire is fog jutni az utolsó szám, és az utolsó előtti ember hirtelen felemelte vagy elrejtette volna a hüvelykujját, amit senki sem vett volna észre…
És itt a végén már számított, hogy eggyel több, vagy eggyel kevesebb a számolás.

Összefoglalva, a Jeruzsálemi Szentélyben, aki a hüvelykujját emelte fel egy szavazás alkalmával, azt rögtön kizárták…

Legközelebb így szavazz “like”-al…

Infarktust kapott, a kórházban három percre leállt a szíve, kiszállt a testéből, és a műtő sarkából nézte végig, ahogy az orvosok az életéért küzdenek… írta a hir24 cikke

Ilyen és ehhez hasonló vallomásokkal dolgoztak a Southampton Egyetem kutatói, amikor a valaha volt legnagyobb és legátfogóbb tanulmányt készítették a testen kívüli és halálközeli élményekről. A vizsgálat négy éven át zajlott tizenöt különböző – amerikai, brit és osztrák – kórházban, több mint kétezer, szívinfarktuson átesett páciens részvételével.

Mi ez? Kamu? A haldokló agy utolsó ajándéka az összeomló testnek?
Fogalmunk sincs, így inkább világvallások képviselőit kérdeztük a kutatásról.

Válaszom itt olvasható:

A zsidó vallás hisz a lélekben.
Hisszük, hogy a lélek örök, és öt szintje van, egy részével mi rendelkezünk, egy másik tőlünk független – gondoljunk csak a félelmeinkre.
Ám mindegyik szegmens Istentől származik, aki maga az örökkévalóság.
Tudjuk, minek vagyunk a birtokában? Az életnek, a léleknek. Tudjuk, hogy a tudattalan énünk milyen hatalmas erő?

Mi történik ezzel az isteni örök lelkünkkel alvás alatt?
Eltávozik a testből.
Álmodunk.
Ez az érzékszerveken felüli érzékelés legmegdöbbentőbb élménye. A kutatók leírták az álomnak egy még megdöbbentőbb részét: a prekognitív álmot, azaz amikor előre látunk valamit. A felmérések szerint az embereknek mintegy harminc százaléka állítja, hogy volt már később beteljesedő álma. (Egyszer én is megálmodtam egy nagyon várt másnapi vendégséget, szobaberendezéssel együtt.)

Sőt, az emberek hetven százaléka tapasztal életében deja vu-t, más néven paramnéziát: úgy érzi, az éppen történő helyzetet korábban már átélte, ám nem emlékszik, mikor. Erre a teológus azt mondja: Isten mindent tud előre, és az ember az Ő képmására teremtetett, azaz a mi tiszta lelkünk is mindent tud. Örök, mint maga Isten.

2009-ben felfedezték egy – korábban már ismert – többsejtű élőlényről, hogy örökéletű. Jelenleg a világon ez az egyetlen ismert ilyen élőlény: az örök élet megtalálható mindössze 4-5 milliméter nagyságban.

Hogyan is csinálja ezt?
Az élete során különböző lényekké alakul. Kezdetben „telepes lény”, utána polip, majd pedig medúza. Majd a „Turritopsis nutricula” medúzából ismét „polipformát” vesz fel, kvázi visszaalakul kisgyermekké, és így tovább. Egészen addig, amíg egy nagyobb állat meg nem eszi. E folyamatot „transzdifferenciálódásnak” hívják, kutatása az emberi őssejtkutatások fontos része.

Mint láthatjuk, Isten már megteremtette az örök életet. Ám „nincs új a nap alatt”, hiszen Mózes első könyve is ír róla: az Édenben ott áll „az örök-élet” fája és „a jó és a rossz felismerésének” fája.
Ám Ádám a másodikat választotta…

A rabbi többi válasza itt olvasható.
A többi lelkész válasza a fentebbi kérdésre itt olvasható.

Segíthet-e a vallás az alkoholistákon? Miként viszonyulnak az alkoholfogyasztáshoz a nagy világvallások? Van-e a tanaikban bármi, ami az alkoholfogyasztásról szól?

Ezen a héten az alkoholizmusról, a vallások alkoholfogyasztáshoz való hozzáállásáról, valamint az alkoholistákkal való törődésről kérdeztük meg a világvallások képviselőit két korábbi cikkünk apropóján:
- 250 milliárd forintot piálunk el évente,
- Megásatták vele a sírját és befektették minden nap 20 percre

A konkrét kérdésünk így hangzott:
Hogyan tud segíteni az Ön vallása az alkoholistákon, a függőségi problémákkal küzdő embereken?

Válaszom itt olvasható:

Túl egyszerű válasz volna azt leírnom, hogy felvilágosítással, hogy elmondom minden hozzám fordulóknak, a médiumoknak, vagy az újságokban, hogy ha valaki a bort – mértékkel – szent célra használja, az – lehet – dicséretes dolog.
Ám a túlzott alkoholizmus, bizonyítottan az ember egészségét veszélyezteti, és ítélőképességét ássa alá, éppen ezért tilalmas.
Sőt, ha valaki már eléri az alkoholizmus szintjét, az megvetendővé válik, amivel mind saját maga, mind a családja életét kockára teszi.

Azért nehéz, mert ritkán fordulnak hozzánk alkoholisták, inkább a lelkészeknek kell elmenniük olyan intézetekbe, ahol ezeket a beteg embereket gyógyítják. 

Bár érdekesség, és a mértékletességre szoktat, hogy a zsidó hagyományban, – a Jeruzsálemi Szentélyben – a bor az áldozati kultusz része volt.
Napjainkban, amikor már nem áll a Szentély, a borra akkor is áldást mondunk szombaton és ünnepeinken; így a bor zsidó esküvő szerves része lett. Sőt tovább menve és a pészáhi (húsvéti) széder estén kötelező négy pohár bort meginni, mert ez szimbolizálja a jólétet és a szabadságot. Ám hangsúlyozni kell, hogy négy pohárral kell inni és nem tizennéggyel.

A mértékletesség a rabbik egyik legfontosabb tanítása.
A Tóra – Mózes öt könyve – súlyos példákon keresztül mutatja be a mértéktelen alkoholfogyasztás káros hatását. Noé volt az, aki az özönvíz után szőlőt termesztett, bort készített majd lerészegedett. Ennek igen súlyos következményei lettek, a Talmud szerint a saját fia kasztrálta az édesapját, hogy ne legyen több nép a világban. Majd előttünk van Lót példája, aki annyira elitta az eszét, hogy saját lányaitól született két unokája.

Későbbiekben a Tóra halállal fenyegeti a Szentélyben szolgáló részeg papokat, ám a dorgálás nem sokat segít.
Szeretném ideidézni Jesája próféta szavait (Jesája 28: 1-7-8) a szomorú valóságról és a részegeskedő hatalmasokról:

„Jaj a büszke koszorúnak, amit Efrájim részegei viselnek…, akik bortól mámorosak…, tántorognak a bortól, támolyognak az italtól, papok és próféták tántorognak az italtól, megzavarodtak a bortól.
Támolyognak az ital miatt, tántorognak, amikor látomásuk van, ingadoznak, amikor döntést hoznak.
Minden asztal tele van undok hányással, nincs sehol egy tiszta hely.”

Összefoglalva a vallásjog általános alapelvként hangsúlyozza, hogy tilos az embernek bármi olyasmit megtennie, ami egészségére nézve ártalmas; olyasmit enni vagy inni, amitől beteg lehet. Az embernek tilos önmagában ártalmat tenni, pl. szigorúan tilos öngyilkosnak lenni.

A rabbi többi válasza itt olvasható.
A többi lelkész válasza a fentebbi kérdésre itt olvasható.

Szeretnék mesélni nektek egy történetet….
Vagyis nem is én mesélem, hanem az élet.
A főszereplő Tamir Goodman.
Sok ember számára példaképpé vált ez a 32 esztendős fiatalember. A média felkapta, majd elengedte…

Ki is ő?
Már 7-8 éves gyermekként nagyon tehetséges kosárlabdázónak tartották.
A statisztikák mesélnek. A helyi Jesiva kosárlabda csapatában 35 pontos átlagot dobott, és 11. lett az egyetemi játékoslistán.
Ez lett az élete. Jövőjét – természetesen – profi játékosként képzelte el….

Ám egy napon a rabbija ezt mondta neki:
“Nem lehetsz egyszerre jó zsidó, igazi talmudista és profi kosárlabdázó!”
Azaz ne vesztegesse az időt kosárlabdázásra!
Sokan helyeselték a rabbi szavait.

És ő hallgatott ezekre a tanácsadókra és a rabbira. Mert ő a rabbi…
Abbahagyta a versenyszerű sportot és idejét a vallásos életének még teljesebbé tételére fordította. Tanult. Imádkozott.
Ám egy év múlva – egy másik rabbi, egy másik iskolában, – azt mondta neki:
“Ha tehetséges vagy, akkor neked kötelességed kosárlabdázni!
A Jóistentől megkaptad ezt lehetőséget, és éppen ezért neked meg kell tanulnod, hogy hogyan kamatoztathatod ezt a benned lévő erőt, úgy, hogy egyszerre szolgálod az Örökkévalót is!”

És ő újra kezdte….
Azóta sok ember számára Tamir játéka szolgál példaként, hogyan sportoljon versenyszerűen és mindeközben szolgálja az Örökkévalót.

Érdekek vagy lelkiismeret?
Ez számára nem lehetett kérdés…
Valószínűleg Tamir Goodman volt az egyetlen ember a világtörténelemben, aki visszautasított egy ösztöndíjat a Maryland-i egyetemen, mert kijelentette, hogy nem hajlandó szombaton pályára lépni..
És Tamir Goodman az első ember a kosárlabda történelmében, aki profi kosárlabdacsapatban játék közben is kipát és ciceszt visel.

Tamir Goodman attól a pillanattól kezdve az élhető és élvezhető zsidó vallásgyakorlás nagykövete lett…
Szerte Amerikában zsidó iskolákban és egyetemeken tartott előadásokat és a téma visszatérő:
Ha Isten valakit tehetséggel áldd meg, annak különleges oka van. Keresd meg és használjad!

Ennyi a történet első része.
Tamir boldog és ortodox zsidó családban él. Kosárlabdázik és tanul egyszerre.

Mint rabbi Tamir történetét több okból is inspirálónak találtam.
Lehetne hosszan beszélni a hit, a gyakorló zsidóság és a mindennapi élet kapcsolatáról, ám most mégis egy másik aspektusból szeretném megközelíteni a történetet.

Hogy mondhatta Tamir rabbija, hogy a tehetséges fiatalember ne versenyezzen többet???????
Hogy mondhatta neki, hogy valaki nem lehet “jó zsidó” és profi kosárlabdalabda játékos egyszerre?
Hogy engedhette meg a rabbi, hogy kidobja azt az ajándékot, amelyet az Örökkévalótól kapott?

Ezek a kérdések sokszor visszhangzanak manapság az ortodox és ultraortodox világban.
Az Örökkévaló rengeteg dolgot teremtett a mi világunkra.
Átadta az embernek.
Egy részét élvezzük, egy részét messzire elkerüljük.
Vallásos oldalról sokszor a legegyszerűbb valamire úgy tekinteni, hogy az bizony tilos, tiltja a Tóra, nem kóser, stb.
Akár ételre, viselkedésre, kapcsolatokra, életvezetésre, vagy bármire. Ezzel menekülhetünk el legkönnyebben a felelősség elől. “Ez tilos!” “Ezt tiltja a Tóra!” “Ezt nem engedi a zsidó hagyomány!”. És pont. Ezen érvek ellen nincs apelláta. A Tóra Isten szava.

Erre hivatkozva elengedni bármit is, esetleg elmenekülni olyantól, amit jónak és fontosnak gondolunk???
Ez a döntés nagyon nehéz döntés. Fájdalmas az ember lelkének. Szeretem és el kell dobnom, mert egy nálam hatalmasabb Erő és Lélek ezt mondta.

Én meg azt állítom, hogy aki szerint ez lenne a Tóra igazi útja, az téved!
A Tóra pont az ellenkezője ennek.
A Tóra nem a tiltások könyve!
A Tóra nem arról szól, hogy az emberi lelket kalodába zárja.
Éppen ellenkezőleg!!!
Isten szárnyakat adott, hogy önmagad és a világot megismerjed, és a Tóra használati utasítás ezekhez a szárnyakhoz.

Hadd mondjak egy példát, magából a Tórából, hogy megértsük a zsidó hagyomány üzenetét! 
Nézzük meg, az egyik alapvető törvényünket, a kóserságot!
Ismert tény, hogy a rovarok nem kóserek, azaz rituálisan tisztátalanok (támé)
“Veze láchem hatámé báserec hasoréc ál háárec.”
“és ez nektek a tisztátalan, mindabból,a “nyüzsgő”-ből, ami nyüzsög a földön.”
Azaz a bogarak, pókok, rákok, stb, tiltott étel a zsidóknak.
Ezeknek az állatoknak a gyűjtőneve héberül: “serec” – “nyüzsgő”.
Ezt a törvényt szinte mindenki ismeri, és szinte semmi sem olyan evidencia, mint rovarok (serec) fogyasztásának a tilalma.

Eltelik mintegy két évezred és a Talmud leírja, mi is volt a “felvételi vizsga” a zsidó legfelsőbb bíróságba, a “Szánhedrin”-be.
A vizsga tényleg egyszerű volt: be kellett bizonyítani minden rovarról (serec), hogy az kóser.
Azaz nem azt kellett bizonyítani, hogy egy megengedett dolog alkalmasint miért lehet “tilalmas”, hanem pont az ellenkezőjét, hogy egy tiltott dolog miért lehet megengedett!
Így hangzik a Talmud híres mondata: (Szanhedrin 17a):
“Ámár ráv Jehuda, ámár Ráv, éjn mosivin beszanhedrin elá mi sejodéá letáhér et haserec.”
“Azt mondta ráv Jehudá, Ráv nevében, csak az ülhet a Szánhedrinbe, aki meg tudja mondani, hogy a serec” miért rituálisan tiszta!”

Most álljunk meg egy pillanatra!
Nem oly rég írtam, hogy szinte nincs tilalmasabb és undorítóbb dolog, mint bogarakat és pókokat enni – és akkor most be kell bizonyítani, hogy ez a rovar RITUÁLISAN TISZTA!

Mit üzen nekünk ez a kérdés??
Az embernek van egy nagyon fontos feladata a világban: Örülni neki.
És örülni, annak, amit Isten benne megteremtett.
Áldásokat kell mondani az ételre és az italra, az illatokra és a magas hegyekre. Az okos emberekre, ünnepekre, és még a szomorú hírre is.
Mindenre. Mindenben meg kell látni a jót. Az Istent.
Ezek alapján kijelenthető, hogy csak az lehetett Izrael bírája, aki meglátta a jót azokban a gusztustalan és tréfli rovarokban is.

Annak érdekében, hogy mi is képesek legyünk ezt a szellemi szintet megugrani, hogy képesek legyünk meglátni a tiltottban is a jót (mit a Szánhedrin tagjai), meg kell tanulnunk minden dolgot úgy nézni, hogy amit Isten teremtett a világban az jó és az áldás.
Ez a Talmud egyik alapelve, amit Rabbi Akiva mondott ki.

Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni.
Sok dolog vonja el a figyelmünket ettől a gondolattól, tiszta, tisztátalan… Sőt magától a Jóistentől is.
Ilyenek vagyunk…
Ám ahelyett, hogy harcolnánk az ellen, akik mi önmagunk vagyunk (furcsa tehetség, szétszórtság, stb), azt kell meglátnunk és tudatosítani önnönmagunkban, hogy valamennyien Isten szolgálatában állunk. Minden tehetségünkkel.
És ha ez igaz olyan profán dolgokról, mint az internet vagy akár a kosárlabda, (amivel szintén tudjuk Istent szolgálni), akkor mennyire igaz a saját tehetségünkre, amit az Isten adott nekünk.
És EZ Isten parancsa… vagyis kérése… könyörög nekünk, hogy mi a teremtett emberek legyünk önmagunk.

Nagyon sok kérdést kell feltenni önmagunknak azzal kapcsolatban, hogy hogyan is látjuk magunkat és egymást!
– Vajon zavar-e minket barátaink sikere, ami nekünk nem adatott meg?
– Érezzük-e azt, hogy hiányosságaink vannak?
– Érezzük-e azt, hogy nem vagyunk elég képzettek az élet bizonyos területein?
Van egy rossz hírem! Ezek a kérdések nagyon nem segítenek rajtunk! Sőt ilyen kérdéseket feltenni nem is visz helyes útra az Örökkévaló felé.

Pont ellenkezőleg kell gondolkodni!
Magunkba kell nézni, és megkérdeznünk, hogy mit adott nekünk az Örökkévaló, ami egyedi és különleges!
Mit adott nekünk az Örökkévaló, amiben jók vagyunk?

Innen már csak egy lépés a megoldás!
Miután felfedeztük magunkban ezt a tehetséget vagy lehetőséget, akkor azt is tudatosítani kell még egyszer, hogy ezt a tehetséget az Örökkévaló valamilyen okkal adta nekünk.

Még akkor is, ha valaha valaki a tehetségét tisztátalan rovarnak (serec) nézi, picikének és lényegtelennek gondolja…
Mindig emlékeznünk kell, hogy egy igazi bölcs tudja, hogyan lehet akár még egy “serec”-et, is – egy rovart – kóserrá tenni.

Ez volt Tamir titka, ami nem is titok, hanem egy szívből és életből táplálkozó jó tanács mindenkinek.
Te megismételhetetlen és egyedi teremtménye vagy az Örökkévalónak!
Az Ő szikrája Benned él!
Keresd meg és tartsd életben!

Létezik élet a Földön kívül?
Mit gondolnak a vallások a földönkívüli életről?
Találkozhatunk erre utaló mondatokkal a különböző szentírásokban?

Ezen a héten, a Marson felfedezett – esetlegesen valaha létezett – életre utaló jelekről szóló híradások apropóján kérdeztük meg a világvallások képviselőit.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Az ön vallása tesz említést Földön kívüli életről? Ön szerint létezik élet ezen a bolygón kívül is?

Válaszom itt olvasható:

Mindenekelőtt tisztázzuk le, nem az ember az egyedüli tudatos lény a világban! Az állatok is éreznek fájdalmat, ezért az egész világra (sic!) vonatkozó talmudi tilalom, az állatkínzás tilalma. Ám lépjünk tovább a Földön, tudatos lényeket keresni!

Rengeteg leírás található a Héber Bibliában olyan angyalokról, akiknek képességei messze túlmutatnak a miénken, és – többek között – a középkori filozófus és törvénytudó Maimonidész és persze mások is írnak tudattal bíró égi lényekről, és nem csak allegorikus értelemben.

Nézzük meg egy érdekes forrást, amelyek utalhat arra, hogy van élet a Földön kívül! Debóra prófétaasszony győzelmi dala a Bírák Könyvének ismert része. Itt található ez a mondat: “Átkozzátok Mérózt – szól az Örökkévaló angyala – átkozva átkozzátok lakóit” (5:23)

„Hol van Meroz és kik a lakói?”, tették fel a kérdést a bölcsek! A Talmud úgy magyarázza: Meroz egy csillag vagy bolygó. És a lakói eljöttek, hogy segítsék a zsidókat, amint az a megelőző versben is olvasható: “Egekből harcoltak, a csillagok pályáikból harcoltak Sziszera ellen”.

Mi a különbség a földi ember és az esetleges földön kívüli lény között?

Az ember egyedisége nem az, hogy mi tudunk vagy érzünk, ám ez a „tudat” teszi lehetővé, hogy jó vagy rossz döntéseket hozzunk, és meg is tudjuk különböztetni azokat, azaz tudunk disztingválni.

És ezek földön kívüli lények értelmesek (intelligensek)?

Térjünk vissza a zsidó hagyományhoz! A Tóra akképpen határozza meg az értelmet, hogy valaki képes döntéseket hozni a saját szabad akaratával. A vallásban a szabad akarat meg csak akkor lehetséges, ha van Tóra (azaz isteni akarat), aholis a Teremtő felajánl a teremtményeinek több lehetőséget, hogy válasszák ki a nekik megfelelőt.

Ám Tóra csak egy van, és az a Földön lett átadva az emberiségnek (és az egész világnak). A Tórában egyértelműen a Föld bolygóra szóló törvények vannak, és mivel nem lehet két Tóra, azaz – ezen logika alapján – , nem lehetséges, hogy más bolygón is az emberihez hasonló szabad akarat létezne. Ez nem zárja ki, hogy bárhol léteznek Istennek alárendelt élőlények, de az már egy más típusú életforma lenne.

Nem véletlenül, a cikk elejében leírt „angyal” szó héberül: „máláh”, ami küldöttet jelent. Ez arra utal, hogy ők kizárólag egy – neki megparancsolt – küldetésben járhatnak el.

Ezeket az intelligenciákat keresnünk kell továbbra is, mert ha azt mondjuk, hogy nem léteznek, ezzel határt szabnánk az Örökkévaló képességeinek, és ezt az Ő teremtményei nem tehetik meg.

A rabbi többi válasza itt olvasható.
A többi lelkész válasza a fentebbi kérdésre itt olvasható.

A zsidó hagyomány – hasonlóan az ünnepekhez – pontosan definiálja a gyásztörvényeket is.
A temetés előtti időszakot (aninut), a hétnapos gyászt (sivá), a harmincnaposat (slosim) és az egyéveset.
Általános elv, hogy egy tórai ünnep (szombat, ros hásáná, jom kipur, pészáh, sávuot, szukot) felfüggeszti a gyászt arra a napra, ám mi a teendő a posztbiblikus ünnepeken, azaz purimkor és hanukakor?
Purimot egy “kis-ünnepnek” tekintjük, ellentétben bármelyik fentebb felsorolt tórai “nagy-ünnep”-pel, ezért a hétnapos gyászt (siva) a Purim nem függeszti fel, csupán módosítja “sive” törvényeit. Erről részletesebben a “Sulhán Áruh” törvénykönyv, “Oreh hájim” kötetének 696. fejezete beszél.

Szeretném néhány pontban összefoglalni a vallásjogi törvényt:
Akik magukra vették a hétnapos gyászt, Purimkor nyilvánosan, azaz a külvilág felé nem (kell), hogy a gyászszokásokat megtartsák. Éppen ezért a gyászoló
– nem üljön alacsony széken,
– felvehet hétköznapi cipőt és
– felvehet ünnepi ruhát.
Ám mindezek mellett, aki hétnapos gyászban van,figyeljen arra, hogy ne csatlakozzon semmilyen örömteli és vidám eseményhez.

A vallásjog előírja, hogy az ünnepek parancsolatai mindenkire kötelezőek, így a purimi micvákat is teljesíteni kell – még annak is, aki sivét ül. Azaz:
– Este és reggel meg kell hallgatni (el kell olvasni) a Megilát, Eszter könyvét.
– Ha a gyászoló nem talál olyan személyt, aki felolvasná neki otthon, akkor részt vehet a zsinagóga eseményein.
– Ha valaki a sive alatt előimádkozik, akkor Purimkor ne tegye ezt..
– Az ajándékok küldése (sláhmónesz) számára is kötelező, azaz ajándékozzon kétfajta ételt legalább egy embernek, ám egy gyászoló nem adhat olyan ételeket, amelyek nagy örömet okoznak valakinek, (pl: drága alkoholos ital, minőségi csokoládé, stb.)
– Pénzadományt (mátáná) is kell adnia legalább két szegény embernek.
– A nappali purimi lakomának (szeudá) tartalmaznia kell húst és a gyászolónak – ez esetben – innia kell bort is.A gyászház látogatása és vigasztalás micvekötelesség minden ember számára, még purim ünnepén is. Azaz, ha lehet, látogassunk el egy gyászolóhoz purimkor is, vihetünk ételt is a gyászoló családnak, hiszen ez hagyomány a zsidó közösségekben, ám lehetőleg ne adjunk neki purimi étel ajándékokat (sláhmónesz).

A gyászházból kijőve – köznapi köszönés helyett mindig így “búcsúzunk” el:
המקום ינחם אתכם בתוך שאר אבלי ציון וירושלים
ולא תוסיפו לדאבה עוד
Hámákom jenáhém ethem betoh seár áválé Cion virusálájim!
Velo toszifu ledáává od!
Az Örökkévaló vigasztaljon titeket Cion és Jeruzsálem gyászolói között!
És soha ne érjen fájdalom benneteket!

Fontos, hogy két ember összeházasodjon?
Miért?
Az egyházak, vallások szerint, az együttélés lehet ugyanolyan értékű, mint a házasság?
Ezúttal egy korábbi, a házasság és együttélés közti különbséget boncolgató cikkünk kapcsán kérdeztük meg a vallások képviselőit.

A konkrét kérdésünk így hangzott:
Fontos-e a házasság az Ön vallása szerint, vagy elegendő az együttélés is?

Válaszom itt olvasható:

A Talmud szerint a teremtéskor a férfi és a nő “egy” volt, majd ketté váltak, és a házasság pillanatában újból egyesülnek. A végső cél természetesen az, hogy amikor eggyé válnak, idővel el is érkezzenek egy pillanathoz, amikor mindkét fél már teljesen úgy érzi, hogy a másikhoz tartozik, hogy ők valóban egyek, társlelkek (héberül: basher), és nem tudják elképzelni egymás nélkül az életüket.

Ám ehhez valahol el kell kezdeni ezt az utat.
Ez az esküvő.

A héber jogban a házasságot „hüpe-kidusin”-nak, azaz „megszentelésnek” nevezik. A vőlegény az esküvői baldahin alatt – két tanú előtt – ezt mondja a lánynak:
„legyél nekem megszentelve … Mózes és Izrael törvényei szerint”.
Azaz a zsidó esküvő lényege nem a buli, hanem ez a mondat, ami elhangzik. Egymás megszentelése.
Mit jelent ez?
Hogy a partneremet mindenki felé emelem.

Amikor a házasság megköttetik, akkor a férfi átad a feleségének egy házassági szerződést, amiben a férj kötelezettségvállalása van, majd a barátok vagy a rabbi elmond hét áldást.

„Ennyi” az egész…
Ám ebben a rövid szertartásban – ami elválasztja az „esküvő mentes” élettől az „esküvős” életet – benne foglaltatik mindaz, amit a pár egymásnak megígér: az áldások, a megszentelés, a közös ház, azaz a baldahin, ami alatt az esküvő megtörténik.

Azaz zsidó házasság egyik kulcsa tehát a szentség felfedezése és megtartása. A férfi és a nő természetes kapcsolatán kívül a házasságnak egy harmadik szereplőt is hordoznia kell: az Örökkévalót.

Tudjuk pontosan, hogy a cél olyan érzelem és együttlét elérése, amely egész életünkben erősödik. A zsidó vallás alapján élő párokat a hagyomány sok olyan törvénnyel támogatja, ami által a közös életüket. az apró és mindennapi cselekedetek is éltetik. Ezek közül a legelső maga az hagyományos esküvő, amivel kinyilvánítom, hogy ennek a 3500 esztendős vallásnak fényében szeretnék élni, majd utána jön az egymással való osztozás és törődés, és az egymás iránti tisztelet.

A rabbi többi válasza itt olvasható.
A többi lelkész válasza a fentebbi kérdésre itt olvasható.

A vallásjog (háláhá), a rabbinikus döntvények, a jogesetek elemzése mindig nehéz helyzet elé állítja azt a rabbit, akihez a kérdést intézik.
Van, aki a szigorúbb út felé küldi a kérdezőt, a másik inkább keres számára egy másik utat, hogy hogyan is tehetné a kérdező számára “könnyebbé” a vallást.
Vagy az is lehetséges, hogy egyszerűen másképpen látják ugyanazt a kérdéskört.
Sok rabbi tart attól az – egyébként szerintem jogos – félelemtől, miszerint, ha valaki csak a tilalmakon keresztül definiálja a zsidóságát, az ünnepeit és a hétköznapjait. Azaz, mert zsidó vagyok, ezért nekem tilos ez, és tilos az.
Ezt az élményt én is megtapasztaltam.
Fájt.
Éppen ezért, amikor a nekem feltett kérdésekre keresem a válaszokat - ahogyan már korábban is írtam – , akkor mindig az vezet, hogy a zsidóság, a sábát, stb. öröm legyen, természetesen a vallásjog szabályait tisztelve és figyelembe véve.

Ezért “nehéz szakma” a válaszoló rabbié, hiszen a kérdező pontosan azért ment a rabbihoz, mert két út közül nem tudja melyiket is válassza…

Gyakorlati életemből pontosan tudom, hogy azt mondani, “ne csináld meg ezt!”, “ne érj hozzá ahhoz!”, stb, ez mindig “biztosabb út” egy rabbi számára, mint keresni egy esetlegesen engedékenyebb utat, ám ezzel felvállalva azt a veszélyt, hogy a kérdező a későbbiekben átlép még egy kerítést és még egyet, aztán a végén már meg is szegi a vallásjogot.

És ez a cikk is ezért született.
Egykori tanáromnak, Oberlander rabbinak feltettek egy kérdést, ami megjelent mind on-line, mind nyomtatott verzióban.
A kérdés így hangzik:
“Kedves Rabbi!
Szombattal kapcsolatos háztartási kérdéssel fordulok Önhöz!
Olyan mosogatógépem van, amelyiken be lehet programozni, hogy később induljon el. Szabad-e háláchikusan olyan megoldással élni, hogy a sábbáti gyertyagyújtás előtt beprogramozom a gépet, vacsora után beteszem a piszkos edényeket, a gép pedig valamikor az éjszaka folyamán elmossa azokat, hogy szombat délben újra lehessen használni?
Válaszát várja egy elfoglalt édesanya”

Oberlander rabbi a kérdést rövidre zárta:
“Sajnos ez a megoldás háláchikusan tilos…”
majd döntését meg is indokolja…

Érdekesség, – és pont ezért írtam ezt a cikket –  hogy a vallásjogi szakirodalomban ez a kérdés többször is előfordul, és ortodox rabbik Oberlanderrel ellentétesen foglalnak állást. pl:
הרה”ג דוב ליאור אב”ד ראש ישיבת ההסדר “ניר- ורב הישוב קרית – ארבע
הרב אליעזר מלמד - ראש ישיבת הר ברכה ורב הישוב
הרה”ג יעקב אריאל – רב העיר רמת גן, אב”ד לממונות בר”ג וראש ועדת השמיטה של הרבנות הראשית

Szeretném néhány mondatban ezt a kérdést máshonnan is megközelíteni:
Az előre programozott sábbáti mosogatógép használattal több kérdés merül fel:
– a mosogatógépbe befolyó víz megmelegítése, mert ez a főzés (bisul) problémáját veti fel
– a mosogatógép zaja, amiben sokan (pl: ‘רמ”א בסימן רנב סעיף ה) szigorít, arra az alapelvre hivatkozva, hogy ez teljesen profán, hétköznapi dolog “עובדין דחול”
– maga a mosogatógép “mükce”, azaz hozzá sem érinthetünk sábátkor.
– sábátkor ki-be kapcsol.
– a mosogatógép ajtajának ki-be zárása zár egy áramkört.

A válaszokat kezdjük az egyszerűbbekkel:
– a hétköznapi zavaró hanghatások kérdése már évtizedekkel ezelőtt megoldódott, amikor a rabbik megengedték a hűtőszekrény használatát. Egyébként a modern mosogatógépek hangja egyáltalán nem rendkívüli és nem zavaró.
– a sábátkor ki és bekapcsoló elektromos szerkezetek kérdésének problematikáját is elengedték a rabbik, amikor engedélyezték magát a sábát-órát, és főképpen azt, hogy ezt rákössék egy ételmelegítőre (plata).
– maga a mosogatás kérdése sem kérdés, hiszen lehet mosogatni szombat napján abban az esetben, ha aznapra kell tiszta tányér.
Éppen ezért semmi mosogatószer, mosogatókefe, vízsugár, stb, nem “mükce”, azaz nem tiltott tárgy, csak ez esetben a mosogatócsésze helyett a mosogatógép kosarába rakom a piszkos edényeket.
Magához, a mosogatás folyamatához hozzá kell tenni, hogy mivel nem zsidó ember mosogathat sábátkor zsidó ember részére, feltéve ha erre sábát előtt felkérik, ezért egy sábát előtt beprogramozott mosogatógép munkája se szombatszegés.

Fontos megemlíteni, hogy a szombattartás alapkönyve, a “שמירת שבת כהלכתה” a 12/35 részben megtiltja a mosogatógép sábáti használatát, mondván: az ajtó bezárása közvetve elindítja mosogatógépet.
Ám hozzáteszi, hogy amikor kvázi “vészhelyzet” van, azaz
– nem lenne elég tányér szombat délre, vagy
– sok-sok órányi kézi mosogatás tenné tönkre a zsidó család szombat éjszakáját, akkor megengedhető a mosogatógép.
Ezt az engedmény a “גרמא”, azaz a közvetett munkavégzés feltételes engedélyére hivatkozva teszik, ami azt jelenti, hogy nem mi szegünk szombatot, hanem mi teszünk valamit, aminek következtében megtörténik a szombati “munka”, azaz pl. beindul a gép.

Ezt a közvetett szombat-szegést áldott emlékű bölcseink alapesetben (לכתחילה) természetesen megtiltották, ám a fentebbi vész-esetben megengedték (שו”ת מראש צורים ל’).

Néhány rabbi szerint erre a fentebb említett problematikára megoldás lehet, ha kivesszük a gépből ezt a mágneses relét.
Ám ennél sokkal egyszerűbb megoldás, ha egyszerűen nincs áram alatt akkor a gép, amikor bepakoljuk, és ezért semmilyen áramkört nem zárunk az ajtóbezárással, és ezzel ezt a problémát meg is oldottuk.

A harmadik probléma a főzés: azaz a meleg víz és hideg víz keveredésének kérdése.
Egy egyszerű megoldással van lehetőség a probléma kiiktatására!.
1) nem lehet meleg vízzel használni a mosogatógépet (legfeljebb 45 fokos),
1b) vagy közvetlenül rá kell kötni a forróvízcsapra, (ám ez elég bonyolult dolog lenne).
1c) Ha mégis rákötné a meleg vízre, akkor arra is kell figyelni, hogy a tányérokat jól letörölgesse, nehogy a rajta lévő zöldségmaradékok megfőjenek, mert ez tilalmas főmunka.

Összefoglalva:
Véleményem szerint előre programozott mosogatógépet a következő feltételekkel lehet használni:
- a mosogatás extra fáradsággal járna. (azaz két tányért nem lehet berakni lustaságból)
- legfeljebb 45 fokos vizet használ (de inkább 35-40 fokos),
- csak annyi edényt mosogat el vele, amennyi kell neki a másnapi szombati étkezésre,
- zavaróan nagy zajjal nem járhat.

És íme mellékelek egy kis segítőt… - SÁBÁT SÁLOM!

—————— REB MEGYERI ANDRÁS JONATÁN BARÁTOM VÁLASZA ————

Kedves Zoli,

Nagyon érdekesnek találtam az írásodat és motoszkált bennem a kíváncsiság, gondoltam egy kicsit utánanézek. Főleg azért tettem ezt, mert azt írtad, hogy nem érted miért fordul valaki Oberlander rabbihoz vallási háláchikus kérdésekkel, mikor az ő vallástartási szintjét senki nem tartja Mo.-n rajta kívül. Mivel ezt cáfolom, hiszen hála az Égnek sokan tartják a vallási törvényeket a legmagasabb szinten hazánkban elgondolkoztatott az írás. Szerintem sok benne a pontatlanság, így a konklúzió se igaz.

Alapvetően kettő+egy problémát látok:

Azt írtad:
“Fontos megemlíteni, hogy a szombattartás alapkönyve, a “שמירת שבת כהלכתה” a 12/35 részben megtiltja a mosogatógép sábáti használatát, mondván: az ajtó bezárása közvetve elindítja mosogatógépet.
Ám hozzáteszi, hogy amikor kvázi “vészhelyzet” van, azaz
– nem lenne elég tányér szombat délre, vagy
– sok-sok órányi kézi mosogatás tenné tönkre a zsidó család szombat éjszakáját, akkor megengedhető a mosogatógép.
Ezt az engedmény a “גרמא”, azaz a közvetett munkavégzés feltételes engedélyére hivatkozva teszik, ami azt jelenti, hogy nem mi szegünk szombatot, hanem mi teszünk valamit, aminek következtében megtörténik a szombati “munka”, azaz pl. beindul a gép.

Ezt a közvetett szombat-szegést áldott emlékű bölcseink alapesetben (לכתחילה) természetesen megtiltották, ám a fentebbi vész-esetben megengedték (שו”ת מראש צורים ל’).”

Idáig az idézet, ami egyúttal komoly vád Oberlander rabbi ellen, hisz ő írásában megtiltotta, és hivatkozott a Smirat Sábát című könyvre, és valószínűleg Oberlander rabbi nézte, csak nem vette észre, hogy maga a Smirát Sábát “hozzáteszi”, hogy mégis van olyan körülmény, amikor meg lehet ezt engedni.

Elővettem hát a Smirát Sábát c. könyvet, (Jeruzsálem 5739-es kiadása) és nincs benne az, amit mit szerinted “hozzatesz”. Ezek szerint Oberlander rabbi pontosan idézte a tiltást.

Mivel láttam, hogy ez nem stimmelt, elovettem a Sut Meros Curim című könyvet is, amire hivatkoztál, igaz ez a könyv azzal kezdi a téma elemzését, hogy talán lehet itt hivatkozni a “grámá” engedményre, de utána ő maga megcáfolja, és idézi Slomo Zálmán Auerbach rabbi véleményét, hogy a mosogató esetében NEM lehet hivatkozni az említett “grámá”-ra.
Ennek ellenére a végén kijelenti, hogy inkább kell engedni, de ezt nem támasztja alá igazán. Így úgy tűnik, ez a forrás is inkább Oberlander rabbi döntését támasztja alá.

Bevallom, felmerült bennem a gyanú, hogy ezt a témát egy már megírt cikkből ollóztad, így rákerestem a Google-ön, hiszen sok olyan cikk jelenik meg (sajnos) amikben van pontatlanság vagy esetlegesen félreérthető. Elmentem tehát “Google főrabbihoz” és meg is találtam azt a cikket, amiből idéztél annak dacára, hogy mint forrás nem volt megjelölve:

Neked úgy tűnhetett, hogy ő az állítja, hogy a Smirát Sábát “hozzáteszi”, de ő ezt nem írja. Sajnos szintén ez a cikk már csak félig idézi a Sut Meros Curim írását, ebben természetesen nem te vagy a hibás. A hibád csak abban állt, hogy nem árultad el a (nem tökéletes) forrást…
(Ez így egyáltalán nem igaz, mert a cikkem említi az alap forrást és a rabbikat is, és azt dolgoztam én tovább – RZ)

Ezek után azt gondolom Oberlander rabbi tiltása megállja a helyét, talán illő volna megkövetned.
(Szerintem nem kell megkövetnem senkit sem azért, mert más a háláhikus véleményem. – RZ)
Amúgy, ahogy írtam korábban élveztem a cikket és örülök, hogy ilyesmi is szóba került a blogodon.

• A pészah egy identitásünnep, amolyan “coming out” a zsidók számára.
• A zsidó közösségek 3500 éve tartják ezt az eseményt, aki csatlakozik a rendszerbe, annak komoly lelki élményt kell általa átélnie.
• Majdnem minden, a hétköznapokban használt evőeszközt, edényt meg kell tisztítani, újítani, le kell nullázni.
• A Talmud szerint minden Istentől van, kivéve az istenfélelmet.

A keresztények húsvétot, a zsidóság pészahot ünnepel. Utóbbit az elkerülés ünnepének is nevezik, miért?

A Tórában, Mózes második könyvében található meg a tíz csapás története. A tizedik csapás az elsőszülöttek halála volt. Az Örökkévaló Mózesen keresztül üzent a zsidó népnek: hajtsanak végre minden házban áldozati szertartást, azaz vágjanak le egy pészahi bárányt, majd annak vérével kívülről kenjék be az ajtófélfát. Amikor jött a „pusztító”, elkerülte a megjelölt házakat, ezzel együtt a zsidók is a tizedik csapást, így elsőszülöttjeik életben maradtak. A pészah emiatt az elkerülés, a kikerülés ünnepe, amely nyolc napon át tart. Az utolsó napon lévő beteljesedés a rabszolgaságot elhagyott zsidókra vezethető vissza, akik a Sás-tengeren (ma Vörös-tenger) átkelve érték el a teljes szabadságot. A pészah egy identitásünnep, amolyan „coming out” a zsidók számára.

A húsvéthoz hasonlóan a pészahot is évente más és más időpontban tartják. Mitől függ az ünnep dátuma?

A huszonkilenc vagy harminc napos zsidó naptár – amely a Gergely-naptárhoz képest mozog – szerint a pészah niszán hónap 14-ére, a tavaszi telihold idejére esik minden évben. A Tóra szerint ez a zsidó év első hónapja, az újév számítása csak a későbbiekben került át őszre.

Az esemény bevezetője a széderest, ekkor az egyiptomi szolgaságból való kiszabadulás történetét szokták felidézni. Milyen szertartásokkal teszik ezt?

A héber eredetű széder szó rendet jelent. Ennek a vacsorának megvan a maga rendje. A Hágádát (a zsidó szabadság kézikönyvét) olvassuk fel, mert arról is szól egy tórai parancsolat, miszerint el kell mesélnünk a fiainknak a kivonulást. Négy módon történik az elmesélés, mivel a széder vezetőjének mindenki felé meg kell tudnia nyílni: a bölcsnek, a butuskának, a gonosznak és a naivnak is értenie kell. A szertartás alatt a „Rabszolgák voltunk…” kezdő résztől a „Jövőre Jeruzsálemben!” záró mondatig kell eljutni. Ez alatt megéljük a kivonulást, feltesszük és megválaszoljuk egymásnak a kérdéseinket egészen addig, amíg el nem érünk a szabadságig. Mindezeknek benne kell lenniük a szertartásban, ám minden közösségnek megvannak a saját széderszokásaik.

A Bét Sálom zsinagógában hogyan zajlik egy szédereste?

Mi annyiban térünk el a hagyományoktól, hogy nem csak héberül, hanem magyar nyelven is elmondjuk a történetet, így mindenki megérti és tudnak kérdezni. Gyermekszédert is tartunk, ahol a kisebbek időnként félrevonulnak, és eljátsszák a „sztorit”, ezáltal tudjuk bevonni őket az estébe.

Mivel telik az ünnep többi napja?

Magyarországon nyolc napból áll az ünnep, Izraelben hét napból, ez is a naptárrendszerrel magyarázható. Az első és az utolsó két nap a fő-, a köztük lévő négy a fél ünnep, ez utóbbiakon lehet dolgozni. Ételek szempontjából annyi a különlegessége, hogy nyolc napig nem ehetünk kovászosat, ami teljes mértékben kivitelezhető. A zsidó közösségek 3500 éve tartják ezt az eseményt, aki csatlakozik a rendszerbe, annak komoly lelki élményt kell általa átélnie.

Jelenleg is zajlik a felkészülés, a kóserolás itt a zsinagógában.

Mivel tilos kovászosat enni, ezért is történik a kóserolás és az edények megtisztítása. Majdnem minden, a hétköznapokban használt evőeszközt, edényt meg kell tisztítani, újítani, le kell nullázni, ugyanez vonatkozik a konyhára is. A pészah kemény fizikai munka, amire rá kell készülni.

Az ortodox, a reform- és a neológ zsidó hitűek ugyanolyan módon értelmezik és tartják az ünnepet, vagy vannak eltérések a liturgiában, illetve a szokásaik között?

Vannak eltérések. Fontos, hogy mire helyezik a hangsúlyt, bizonyos helyeken kihagyják a kóserolást és nem fogyasztanak szigorúan kóser (a zsidó étkezési szabályoknak megfelelő) ételt, csak az együttlétre és a szabadulás élményének átélésére koncentrálnak. Más helyeken nem a Hágádából olvasnak fel, hanem teljesen másból, vagy a saját szabadságélményüket mesélik el. Neológ rabbiként fontosnak tartom a klasszikus judaizmusban megfogalmazott szöveget, a rituális kóserságot és az ünnep teljes átélését.

Mit gondol, a 21. században mennyire lehet megtartani a pészah ősi, tradicionális szokásait?

Amíg nincs Auschwitz, addig százszázalékosan be lehet tartani. Sőt sok zsidó a koncentrációs táborban is tartotta, és inkább nem ették meg az ott kapott ételt, mert az nem volt pészahi. Magyarországon minden lehetőség adott arra, hogy a hívők megtarthassák a szabadság ünnepét zsinagógában, étteremben vagy akár otthon. Amatőr módon is betartható a kovászmentes étrend, nem muszáj ahhoz kóserből bevásárolni, csupán nyolc napig kell elkerülni a kovászos ételek fogyasztását. Helyette tojás, hal, zöldségek és gyümölcsök korlátlan mértékben fogyaszthatók.

Akik nem tartják be a pészah előírásait, “büntetésben” részesülnek, vagy csupán a saját hitükkel, lelkükkel kell elszámolniuk?

A pészah nem olyan típusú vétek, mint például a szombatszegés. Mindenki szabadon választ, hiszen kijöttünk Egyiptomból, és Auschwitzból is. Mióta azon a bizonyos hetedik napon bezárult a Sás-tenger az egyiptomi hadsereg előtt, mi döntünk. Mindenkinek a saját akaratán múlik, hogy megtartja-e a Tóra alapján, Isten dönt a sorsokról, nem a földi bíróság. A Talmud szerint minden Istentől van, kivéve az istenfélelmet. Isten számolja a “pontjainkat” a cselekedeteink után, azonban mi nem tudjuk, melyik mit ér, ezért törekszünk a betartásra. Fontos a zsidó szabadságélmény is, ez egy próba, mondván, ha fel tudod vállalni az eszméidet, zsidóságodat Egyiptomban, akkor méltó vagy arra, hogy a saját országodban is zsidó legyél. Mert félve nem lehet zsidónak lenni.Az illusztrációk a Bét Sálom zsinagógai idei, 2015-ös peszáhi kampányának képei.
Érdekességként
a 2014-es peszáhi kampány képei, és
a 2013-as peszáhi kampány képei.

Van olyan vallás, amelyik megkülönbözteti az elvált embert a többitől? Az elvált ember is gyakorolhatja a vallását?
Ezúttal – Ferenc pápa legutóbbi nyilatkozata után – arról kérdeztük a vallások képviselőit, hogy miként állnak a házasság szent kötelékének felbontásához, mi a véleményük a válásról?

A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a hozzáállása az Ön vallásának a válásokhoz, az elválni készülő, vagy elvált emberekhez?

Válaszom itt olvasható:

In medias res: a zsidó jog – a Tóra/Biblia alapján – megengedi a válást, sőt, ha nincs esély a házastársak kibékülésére, akkor a rabbik szerint jobb, ha a házaspár elválik.

Tudjuk, hogy egy válás mindenkinek (pláne ha vannak gyermekek) különös traumával jár, éppen ezért a vallási bíróság tagjainak minden meg kell próbálniuk a házaspár összebékítésére. Amennyiben ez nem sikerül és elválik egy pár, akkor a hagyomány szerint még „az isteni oltár is könnyeket hullajt”.

Mi a „zsidó válás”? A férj, az esküvőkor kijelentett„megszentelést” teszi semmissé egy vallási bíróság előtt, és válólevelet (héberül: get-et) ad a feleségének, amiben kijelenti, hogy a felesége ezáltal szabaddá válik minden férfi számára. (A polgári válás nem helyettesíti az egyházi szertartást!)

A Tóra még megengedte, hogy a férj – a feleség beleegyezése ellenére – adjon számára válólevelet, ám a koraközépkor neves rabbija, Rábénu Gerson, előírta, hogy a nőnek is – szabad akaratából – át kell vennie azt, így a „zsidó válás” mindig kölcsönös megegyezés után történhet csak meg, de továbbra is a férj adja és a nő veszi át a „get”-et.

Ám ezzel vissza is lehet élni! Hiszen ameddig a férfi nem adja át a válólevelet, addig a nő nem tud mással házasságot kötni (női poligámia nem létezik a Tóra alapján). Ezen probléma kezelésében elválik Izrael országa és a diaszpóra… Izraelben börtönbe zárják azt a férfit, aki puszta kénye végett megtagadja a válólevél átadását, azaz a feleségét kvázi magához láncolja. (Régebben a város józanabbul gondolkodó része (az ókori jogvédők) ezt a férfit addig verte, ameddig végül „saját akaratából” bele nem egyezett a válásba…). Izraelen kívül a zsidó vallási bíróságnak nincs joga kötelezni a férjet a válólevél átadására, sem a feleséget annak elfogadására, azaz a zsidó vallásjoghoz való ragaszkodás önkéntes vállalás kérdése.

Összefoglalva: Furcsa dolog ilyet kijelenteni, ám tény, hogy a válás tórai (isteni) engedélyezése biztosítja a továbbiakban mindkét ember és a család békéjét és kapcsolatát. Mindannyian tudjuk, hogy bizonyos helyzetekben ezzel nem rosszat tesznek önmaguknak, hanem inkább jót, mivel a békés távolság sokkal jobb, mint a háborús közelség.

Mesterem és rabbim Raj Tamás rabbi írása arról, hogy miért hívják Ros Hasanát az Emlékezés Napjának?

Amikor az Örökkévaló megteremtette a világot a kimondhatatlan, leírhatatlan csodáival, napvilágot látott az ember és a felesége is. Egy napon magához intette a Szent, Áldott Legyen, a születésért felelős angyalt:
– Eljött az ideje, hogy gyermekük szülessen. Itt van egy bizonyos csepp, oszd szét háromszáz hatvanöt részre, majd szórd szét a szérűben.
Az angyal megtette, majd visszatért.
– Végy egy cseppet abból a tenyeredbe, a sorsát majd én döntöm el. Ez a csepp magában hordozza, hogy a világra jövő halandó okos, vagy buta, szép vagy csúnya, alacsony vagy magas, sovány vagy kövér, gazdag vagy szegény, csak az nincs megszabva, hogy jó vagy rossz.
Ez az ember szabad akarata.
Majd szólt a Teremtő a lelkekért felelős angyalnak, hogy hozzon le az Édenből egy bizonyos lelket, aki így-és így néz ki, és ez a neve, hiszen már Salamon megírta a Prédikátor Könyvében, hogy minden eljövendő létezőnek már van neve!

Az angyal elhozta a lelket, aki mindjárt leborult a Királyok Királya előtt, és könyörögni kezdett:
– Nagyon jó nekem ott, ahol eddig laktam. Miért kényszerítesz, hogy egy bűzös cseppbe költözzem és otthagyjam azt a jó világot, mikor tiszta és szent vagyok, hiszen Te rendelted így?
– Kénytelen vagy, így teremtettelek. A világ, amelybe költözöl, sokkal szebb lehet, mint ahol voltál, az bizony rajtad múlik.

Azzal akarata ellenére beküldte a lelket a cseppbe, az előző angyal visszatért, és elhelyezte az asszony méhébe. Majd gyertyát gyújtott a feje fölé, angyalt rendelt mellé, aki vigyáz, ki ne csússzon, ki ne essen.
Az angyal sokat foglalkozott vele, megmutatta, mi lesz a sorsa, hol fog élni-halni, még a sírját is megmutatta. Láthatta az egész világot, mindazt, ami történt, és mindazt, ami elkövetkezik.

Elvitte egyszer az Éden-kertbe, ahol az igaz emberek ültek, sugárzó fény ragyogott a fejük felett.
– Tudod kik ezek?
– Nem, uram.
– Ők is úgy jöttek a világra, ahogy te, anyák szülöttei, akik a jó utat választották, és a Tóra szellemében éltek. Csak rajtad múlik, hogy ide kerülj.
Máskor a gyehennába vitte, ahol a gonoszok kiáltoztak az angyalok lángoló csapásai miatt.
– Tudod kik ezek?
– Nem uram.
– Ezek az égetnivalók a gonoszok, akik súlyosan vétettek az isteni törvény ellen. Vigyázz, nehogy ide juss!

Amikor eljött az idő, a lélek újra tiltakozott, nem akarta elhagyni biztonságos otthonát.

– Akaratod ellenére keletkeztél, akaratod ellenére születsz, akaratod ellenére élsz, akaratod ellenére halsz meg, és akaratod ellenére állsz a Királyok Királya elé, hogy számot adj tetteidért. –
Szólt az angyal, majd ráütött az asszony hasára és eloltotta a gyertyát a lélek feje felett.
Világra jött, majd keservesen sírni kezdett.
Miért sír az újszülött, mikor az egész világ örül körülötte, a szülők, rokonok, barátok? Azért, mert abban a pillanatba, mihelyst kiér a levegőre, elfelejti az angyal tanítását.

Attól kezdve, hogy az ember megszületik, hét világ váltakozik körülötte.
– Az első a királyé, hiszen mindenki rajong érte, látni akarja, kérdezgetik, hogy van, és minden kívánságát teljesítik. Ez eltart egy-két évig.
– Utána olyan, mint a disznó, amely mocskokban turkál, a kisbaba a szarban (sic) turkál.
– Három éves korától kisgida, amely ugrándozik a széles legelőn, anyja örömére, úgy a kisgyerek is játszadozik, ugrabugrál apja anyja nagy boldogságára.
– A negyedik világ a ló, ez öttől tizennyolc évig tart, amikor pofonoktól kísérve rohangál, és ahogy a ló is robog, majd betörik, úgy a kamasz is megjavul serdülő évei végére.
– Tizennyolc éves korában szamár, amelyre nyerget raknak. Megházasodik, fiai-lányai születnek, nyereg van a hátán. Naphosszat lót-fut, eltartja a családját, hatalmas terhet cipel, felelősséget vállal gyermekeiért.
– Negyven éves korára elszemtelenedik, mint a kutya. Az egyiktől elvesz, a másiknak ad, egyáltalán nem szégyelli magát.
– Végül olyan lesz, mint a majom, eltorzul a külseje, már nem is hasonlít a többi teremtményre. Okvetetlenkedik, mindent megkérdez. Úgy eszik-iszik, mint egy kamasz, még a kisgyerekek is kicsúfolják. Eszébe jutnak rég elfeledett titkai, de a jelen világ dolgaira nem emlékszik. Ha tenne valamit, nem veszik komolyan, gyerekes öregnek tartják. Egyre terhesebb fiainak, háza népének, lelkük mélyén már valósággal meggyűlölik.
Mikor eljön az ideje, eljön hozzá az angyal.
– Tudod, ki vagyok?
Hogyne tudná. Menni azonban most sem akar.
– Miért éppen most, pont ebben az órában kellett jönnöd?
– Akaratod ellen fogantál, akaratod ellen születtél, akaratod ellen halsz meg, és akaratod ellen adsz számot a tetteidért a Királyok Királya előtt.
Ekkor a lélek velőtrázót kiált, ami elhallatszik a világ egyik szélétől a másikig, ám ezt nem hallja senki, csak a kakas.

———–
Felvetődik a kérdés, miért tanította az angyal a lelket olyan sokáig, ha ez a tudás a születés pillanatában elveszett?
Valójában nem tűnt el teljesen, ott rejtőzik tudatunk mélyén, hiszen ebből adódik a tudás, az erkölcs, a művészet és oly sok minden, ami az emberi életet szebbé-jobbá teheti.
Ros Hasana az emlékezet napja is, az embernek emlékeznie kell az angyal tanítására és arra, ki előtt kell számot adnia tetteiért.
A Midrás Tanchuma sok évszázaddal korábban keletkezett, mint Dante, Goethe Madách műve, nem beszélve a genetikáról, szinte hihetetlen, hogy ilyen tudás létezett már akkor is.
Az angyal tanítása nem veszett el, ha szerencsénk van, akkor előkerül.

Figyelmeztetnek-e a különböző vallások a természet, a különféle élőlények védelmére?
Mi a véleményük az emberiség természetet érintő pusztításáról?
Felhívták valaha is a figyelmünket ezekre a dolgokra?
Vannak a témával kapcsolatos szabályaik tanításaik? Beszélnek a következményekről is?

Egy felmérés szerint elképesztő méretű pusztítást okozott az emberiség az elmúlt 40 évben az óceánok élővilágában. Közel a felét kiirtottuk már az óceánok élőlényeinek. Ennek természetesen súlyos következményei lesznek.

A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a véleménye arról, hogy az emberiség az elmúlt 40 év alatt kipusztította az óceánok élővilágának közel a felét?
Tud ezzel kapcsolatban felmutatni valamilyen tanítást az ön vallása?

Válaszom itt olvasható:

Közhelyesen azt szoktuk mondani, hogy az ember a teremtés koronája. Ám ez teljesen igaz állítás. A táplálékláncból az ember teljesen kimaradt. Mi nem a test vagyunk, hanem a dísz, hiszen ha bármely élőlényt kivennénk a világból, akkor a világ összeomlana, ám ha az embert vesszük ki, akkor a világ nyugodtan élne tovább az ember nélkül.

Azaz az ember – a megteremtésével – lehetőséget kapott javítani és rombolni. Így van ez a természetvédelemmel is. Az állatkínzás tilalmáról és a környezetvédelem fontosságáról sokat beszél a Tóra, ám a világ számára ez csak az elmúlt évszázadban vált akkut kérdéssé. A Talmud szerint Isten figyelmeztette az első embert arra, hogy amit ő esetlegesen elrontana, azt senki sem fogja utána megjavítani.

A Tóra csodálatos mondatban mutatja be az ember és a környezete kapcsolatát: „Ha ostromolsz egy várost, ne vágjad ki a mező fáját, mert a fa nem ember, hogy el tudjon menekülni előled.” (MV 20/20)

Ám emellett olyan „kisebb” törvényeket is olvasunk a Tórában, hogy a nyomtató ökör száját nem lehet bekötni, hogy nem lehet két különböző állatot egymás mellé befogni, mert a gyengébb megszenvedi, stb.

A környezet tiszteletére tanít bennünket Isten parancsa, amit Noénak adott, miszerint minden (minden!) állatból magával kellett vinnie kettőt-kettőt, és nem csak azokból, amit Noé éppen szeretett.

Hadd említsem azt a 2 évezredes ünnepet, amely mindenhol nagy népszerűségnek örvend: a „fák újévét”, svát hónap 15-ét. Ez a koratavaszi ünnep a „vízöntő” hónapjának teliholdjára esik. A zsidó hagyomány szerint ezen a napon dől el, hogy az elkövetkezendő évben milyen lesz a fák termése, azaz milyen lesz az élet a földön, éppen ezért a középkori zsidó misztikusok minden fontosabb gyümölcsből ettek egyet, amire áldást mondtak, ezzel köszönve meg Istennek, hogy megteremtette a gyümölcsfákat. Nem véletlenül lett ez a nap az izraeli parlament, a Kneszet születésnapja. 1949-ben svát 15. napján nyitotta meg Hájim Weizmann a Kneszet első ülésszakát.

Az alábbi talmudi történet a fa és a jövő kapcsolatáról szól:
Honi egyszer az úton jártában látott egy öregembert, ki szentjánoskenyérfát ültetett és megkérdezte tőle:
– Hány év múlva fog ez teremni?
– Ő válaszolt: Hetven esztendő múlva.
– Honi visszakérdezett: Biztos vagy, hogy akkor még élni fogsz és eszel belőle?
– Az öregember így felelt: Amikor én születtem, oly világra születtem, melyben voltak ilyen fák, amit az atyáim ültettek nékem, így én is ültetek a gyermekeimnek.

A rabbi többi válasza itt olvasható.
A többi lelkész válasza a fentebbi kérdésre itt olvasható.